Hírek, információk

Versenyképes Járások Program

VJP alap logo kek

 

Sajtóközlemény

A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Közszolgáltatások fejlesztése a Gyomaendrődi Járásban” címen Gyomaendrőd, Dévaványa, Ecsegfalva, Csárdaszállás és Hunya települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában/ társulás formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 135 000 000 forint, melyből Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2.600.000.- Ft támogatásban részesült.

„Közszolgáltatások fejlesztése a Gyomaendrődi Járásban” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A program/fejlesztés rövid tartalma: A projekt keretében a járás valamennyi településén épületfejlesztések, eszközbeszerzések valósulhatnak meg a közszolgáltatások fejlesztése, elérhetőségük biztosítása érdekében.

A fejlesztés keretében Csárdaszálláson a Napraforgó Óvoda villamoshálózatának fejlesztése, valamint lámpatestek cseréje valósul meg.

A beruházás kezdete: 2025.08.01.

A beruházás várható befejezése: 2026.07.31.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Csárdaszállás, 2025. november 21.

Csárda címer

__________________________________________________________________________________________________

VJP alap logo kek

Sajtóközlemény

A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM KERETÉBEN ELNYERT TÁMOGATÁSRÓL

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Szociális, oktatási és kulturális infrastruktúra fejlesztése a Gyomaendrődi Járásban” címen Gyomaendrőd, Dévaványa, Ecsegfalva, Csárdaszállás és Hunya települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. második félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 41 257 357 forint, melyből Csárdaszállás Községi Önkormányzat 4 611 003 Ft támogatásban részesült.

A „Szociális, oktatási és kulturális infrastruktúra fejlesztése a Gyomaendrődi Járásban” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

A fejlesztés rövid tartalma: A csárdaszállási Művelődési Ház eszközbeszerzése – fém lábú összecsukható asztalok és székék beszerzése a közösségi és kulturális rendezvények színvonalas megtartásához.

A beruházás kezdete: 2026.04.01.

A beruházás várható befejezése: 2027.12.31.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Csárdaszállás, 2026.04.09.

Csárda címer