Turizmus

Tartalom feltöltés alatt..

Csárdaszállás térképe

Csárdaszállás történelme

Csárdaszállás viszonylag új település. 1952-ben alakult ki Köröstarcsa tanyavilágából. Környéke azonban már ősidők óta lakott hely volt, amit az itt talált őskorból, réz- és bronzkorból, szkíta és avar időkből származó leletek sokasága is bizonyít.
Az 1800-as évek elején állítólag Rózsa Sándor szállt meg néha a község szélén álló csárdában. (A csárda később iskola lett, majd szolgálati lakás.). Idősebb lakosok emlékeznek a földalatti alagútra, amely egy közeli mocsaras részre vezetett. Természetesen lehetséges hogy nem a híres betyár, hanem más, a törvény elől menekülő emberek egérútja volt az alagút.
1945 előtt csárdaszállási tanyák néven volt ismert. 1945 után földmérők felmérték a tanyákat, közéjük utcákat rajzoltak. A falu nevét a csárdáról kapta.
Az 1980-as évekre virágzó mezőgazdasági falu lett, 8-900 fő lakossal. Híres volt a rizs vetőmag termeléséről.

Forrás: Wikipedia 

FALUKÖNYV – KÖRÖSTARCSAI TANYÁKTÓL CSÁRDASZÁLLÁSIG

Szerkesztette: Fehér József
Korrektor: Sártói Vanda
Szedés, tördelés: Moldván János
Nyomdai munkák: FETT PRINT BT.
Felelős kiadó: Csárdaszállás Önkormányzata
Fotó: Tóth Anett

RÉGMÚLT

Csárdaszállás története, történelme jórészt Köröstarcsa históriája, és megfordítva: Köröstarcsa múltja részben Csárdaszállásé. A falu 1952. január elseje óta némi megszakítással tartja önállóságát, amikor is tárcsái, herényi, gyomai határból alakult. Helynevei: Tessedikzug, Félhalom, Csárdalapos, Középszállás, Keselyűsi tanyák, Csukás és Nagylapos mégis a tárcsái kötődést erősítik leginkább, ezért időbeli kalandozásunk is e településhez kapcsolható. Forrásunk három mű: a "Békés vármegye hajdana", a "Békés vármegye története", s a "Békés megye története". Visszapillantásunk őrzi
a korabeli helyesírást, hiszen ezt kívánja az ősök tisztelete.
Tartsa
A mi először is Tartsanak nevét illeti, arról e községnek jeles fia s ismert történetbuvárunk Szabó Károly az uj magy. múzeum 1850 eszt. VII. füz. Igy vélekedik: "az alföldön ez a főnév: tarts, ha ritkán, de mégis előfordul és használtatik jelentvén oly helyet, mely magas, meredekpartu, melyre kapaszkodni, magát mintegy tartani kell, hogy arra az ember feljusson, vagy róla lejöhessen, péld. 'ezen hátnak nagy tartsa van,' azaz: e hát olyan mely a kocsit meredeksége miatt feltartja, melyről lemenve a kocsit, lovat tartani kell, hogy veszély ne érje. Miután pedig Tartsa az egyesült fehér és fekete Körös mellett épen ily partos, meredek, lovat kocsit feltartó helyen fekszik, annál valószínűbb, hogy a község a 'tarts' gyöktől vette nevét, minthogy a többi ily nevü helyek is mind hasonló partos helyen feküsznek pld. Értartsa, stb." Én annál inkább helyeslem e véleményt, minthogy bizonyos dolog, hogy a magyar községek legtöbbjei leginkább természeti fekvéseiktől kapták elneveztetéseiket.
Tartsa igen régi község. A Körös vize mellett termékeny lapályon feküdvén, nem csoda, ha már a legrégibb időkben itt emberek települtek. Okmányainkban mint falu említtetik először a váradi regestrumban, a 361 §. "villa Terecha" név alatt, 1221 eszt. mint olyan, melyben Pál, Kalanda fia, ügyvivő vagy pristaldus lakott. Hogy pedig itt a "villa Terecha" név aíatt nemmást, hanem a békésvármegyei Tartsát kell érteni, mutatja azon körülmény, hogy azok, kiknek ügyében a nevezett pristaldus közreműködött, békésiek, szőllősiek, méhesiek, fásiak, e szerént csupa békésvármegyeiek voltak.
Van még e korból egy más okmányunk is, mely szintén ugy tünteti elő Tartsát, mint a XIII. században fenállott községet. Ez egy egyességi oklevél, mely szerént 1284 eszt. István, apa fia, Lászlóval Budun fiával Tárcskereke nevü békésvármegyei helyre nézve kiegyez. Ez a Tárcskereke nem volt más, mint Tartsa tőszomszédjában fekvő s most annak határához tartozó Kereki, mely épen azért neveztetett Tarcskerekének azaz Tartsakerekének, minthogy Tartsa mellett feküdt, sőt talán már akkor is Tartsa határterületéhez tartozott.
Mindezek mintegy ujjal oda mutatnak, hogy Tartsa már legelső királyaink alatt telepitett hely volt. Hogy ez a legrégibb község épen azon helyen feküdt-e melyen a mostani, azt egész bizonyossággal állítani nem merjük, de mégis nincs okunk arról kételkedni, részint azért, minthogy a szájon forgó hagyomány azt tartja, hogy midőn 1718 eszt. a mostani község telepittetett, a régi Tartsanak helyén települtek le ezen jövevények; részint pedig azért, minthogy még Bél Mátyás korában (e szerént a mult szazad elején) a mostani Tartsán meglátszottak a régi háborús időből felmaradt mély és igen széles árkolások, sánczok. Bél Mátyás igy szól erről kéziratában: "aggeres hic visuntur laxe non minus, quam profunde ducti. Credunt, monumentum esse bellorum, quae hac regioné creberrime gerebantur;" azaz "látszanak itt még most is igen mély és széles sánczok. Azt hiszik, hogy ezek az e tájon pusztított háborők maradványai." Most ily sánczoknak mégcsak nyomát sem látni Tartsán, amint nekem az ottani lakosok beszélik.
Körözs-Tarcsa
Veér I. András idejében Tárcsának északkeleti határa már odáig nyúlt, mint napjainkban, mert az 1478-iki határjáró szerint Körözs-Ladány felől a Büngösd és Gyács (a mai Gács) folyók, továbbá Mihálymolna-halom (a mai Mihályhalom) választották el. 1498-ban is magának adományoztatja Veér András e Mihálymolna-halma környékét. Mihálymona-halom semmi mást nem jelent, mint a Mihálymalma mellett eső halmot, s ekként egy, a Sebes Körözsön álló régi malomnak tartja fenn emlékét.
A következő században Veér I. Andrásnak Borbála nevű leányától származó unokája Simy Ferencz követelt Tárcsából osztályrészt, de a Veér fiuk ez alkalommal még megmentették Tárcsát egyedül a Veér család számára. 1560-ban azonban már idegen birtokos is van Tárcsán s ez Kátay Imre, ki a falu felit bírja. 1562-64-ben pedig ugyancsak e félnek birtokosa Néney László özvegye vala.
Mindamellett, hogy Tárcsa a XIV. században akkora falu volt, hogy Békésvármegye 1423-ban itt tartotta egyik gyűlését, mégis egyházi állapotairól nem tudunk jóformán semmit. 1552-ben papja 3 frtot lett volna köteles a trienti zsinatra utazó követnek fizetni, de biz azzal adós maradt.
1552-ben 5, 1553-ban 6, 1556-ban 7, 1560-ban 14, 1562-ben 27, 1564-ben 22 kapu után vetik ki rá az adót. Az 1557-iki török defter szerint 24 házból állott. 1563-ban Nagy János bírósága idejében 47 család lakta, s így lakosainak száma mintegy 235 lélekre rúgott. 1520-ban Sütő, Püspök, Konya, Osváth, 1563-ban pedig Fóris, Basa, Csóti, Csanó, Húsvéti, Kincses, Sülye, Sütő és Varró nevű családok lakják. Ezeknek csak a fele foglalkozott földmíveléssel. 1562-ben pl. csak 11 jobbágynak volt vetése, 12-nek nem. Az előbbiek 7 köböl búzát adtak fétizet fejében. Méhet tartott közülök egy. 1596-ban lakatlanná vált, de 1620-ben egyik lakosa, Juhos István, ki régentén Békésen lakott már tanúskodik a békésiek mellett. Ez időtájban egyik része Széky Péteré volt s ez 1648-ban erről rendelkezik. Másik része megmaradt a Körözs-tarcsai Veérek birtokában és Veér Ferencz 1678-ban e részt 1200 fiiért zálogosítja el Kecső, másként Tőzsér Istvánnak.
Az ez időben itt lakó családok némelyike elég jó módra tett szer, úgy hogy 1672-ben Héhelő Márton, Juhos János, Prágai János, Bíró Gáspár és Bíró Mihály 138 tallérért 10 évre zálogba veszik a szomszédos nagyteleki pusztát. Vagy nemességüket vagy gazdagságukat mutatja, hogy a záloglevél készítője "kerezstarcsai uraméknak" szólítgatja őket. Külön református gyülekezetet is alkottak.
1685 táján ezen lakosai is elfutottak, s ha vissza is jöttek 1702-ben (előbb biztosan nem) megint világgá mentek 1703-ban, s ekkor 17 évig egyfolytában lakatlanul állott Tárcsa.
1720-ben ülték meg újra a régi falu helyét a mostani tárcsái lakosok elei, de ezek nem a régi tárcsái lakosoknak ivadéki, hanem egészen újak valának. Előbb vagy 4 évig Csabán laktak, de szökevények lévén féltek, hogy előbbi uraik rajok találnak, s terhes szolgálatra visszaviszik őket. Ezért idehúzódtak a Körözs mellé, hol a nádasokban jobban elbújhattak, de különben is valami folyóvíz mellől szökhettek el, mert a halászat ősrégi foglalkozásuk volt. De azután nemsokára megbánták, hogy a folyóvizet annyira keretek, mert az árvizek annyira pusztították a határt, meg a házakat is, hogy 1731-ben át akartak költözni az edelesi dombra.
De mégis csak megmaradtak, s lassan-lasssan kezdtek gyarapodni. Jöttek hozzájuk az elpusztult békésmegyei falvakból is néhányan pl. a Gyaraki család Ölyvedről, a Pocsai Gerláról, s az is lehet, hogy azon halászati műszavakat a mai tarcsaiak ezen később hozzájuk csatlakozott, régi, békésmegyei családoktól tanulták el. 1735-ben 13-an csatlakoztak közülök a Péró-féle lázadáshoz s a lázadók egyetlen, győzedelmes csetepatéja is itt, a tárcsái határon történt. A 13 ember közül a lázadás leveretése után csak 2 tért vissza. 11 ember elvesztése nagy kár volt a falura de még borzasztóbb volt az 1739-40-iki pestis, melyben nem kevesebb, mint 341 lakos halt meg.
Hanem ezután boldogabb napok virradtak a kis községre. Határát mindjárt kezdettől fogva gyarapította a régi Edelesnek területe. Ezt különben már a Körözstarcsai Veér család a török uralom alatt hozzácsatolta Tárcsához. Az új földesúr, Harruckern János, pedig úgy vétette fel az adománylevélbe, mint Tárcsához tartozó halom környékét. Harruckern János fia 1750-ben odaadta a községnek az árvizektől mentes nagyteleki pusztát, a hol azután a földmívelést bátrabban űzhették. Nadány felől pedig megvédte a határt Juhos István 1728-iki vallomása. Ez hajdan körözsi tárcsái lakos, ekkor pedig a váradi püspök bárándi ispánja vala. A Gácsérnél levetette a csizmáját s úgy esküdött meg, hogy ez a föld a tárcsái határhoz tartozik, s az ö vallomása alapján vonták meg újra a határt a Büngösdtől egész a Mihályhalomig, éppen ott, a hol már 1479-ben volt. Csak ezen Juhos Istvánra vonatkozhatik az
Arany Jánostól is megénekelt "Vén Márkus" mondája (A hamis tanú). Ebből az tetszik ki, hogy a múlt századbeli tárcsái lakosok nem voltak megelégedve az ő vallomásával, de igazságtalanul.
Köröstarcsa
Nagyközség a békési járásban. Hozzátartoznak: Büngörhát, Csordalapos, Csárdaszállás, Csukás, Edeles, Erdőzug, Fekete és Köveshalom, Karolinamajor, Kismárga, Középszállás, Kuthalom, Miklósmajor, Nagyfenék, Nagylapos, Nagymérges, Nagytelek, Németjáró, Patkósziget, Simaihát, Teréziamajor, Újkert és Vénkert puszták.
Lakosainak száma 1920-ban 5853, 1930-ban 5678. A 10 év alatti fogyás 175. A természetes szaporodás 448 főt tett ki, de 623 lakosa a szomszédos községekbe, vagy nagyobb városokba költözött az elmúlt 10 év alatt, s ez az elvándorlás okozta, hogy fogyott a község népessége. Nem kedvezőek – az elvándorlások nélkül sem - a község szaporodási viszonyai. Elveszületési arányszáma kisebb az orsz. átlagnál, s bár a csecsemőhalálozás és a halálozás aránylag kedvező, (az országos átlagnál alacsonyabb index-el), a gümőkór halálozás az egész járásban itt a legnagyobb s igy szaporodási arányszáma is kisebb marad az orsz. átlagnál. A születések alacsony száma és a gümőkór pusztítása által okozott veszteséget az aránylag kedvező halálozási viszonyok eltüntetni nem tudják. Ivóvíz ellátása jó, két mélyfúrású artézi, 3 fúrott Northon kut és 5 ásott kutvize kifogástalan. Községi alkalmaztatásban 1 orvos és 3 szülésznő van.
Anyanyelvre nézve 12 német, 14 oláh és 4 tót kivételével magyarok Tárcsa lakosai. Vallási tekintetben is körülbelül ilyen egyöntetűséget mutatnak legnagyobb részben a református egyház hivei. (Ref. 4952, r. kath. 346, ág. ev. 276, g. kath. 42, izr. 10 és baptista 31.) A reformátusok anyaegyházat alkotnak, mely a Tiszántúli kerülethez tartozik. Tempolomuk 1794-ben épült, a mult század közepén azonban átalakították. A r. kath. fiókegyház a mezőberényi, a baptista a békési anyaegyházhoz tartozik.
Közoktatás ügyét 1 áll. kisdedóvó, 1 áll., 2 ref. és 1 r. kath. elemi népiskola, 1 ref. és 1 r. kath. általános továbbképző, 1 községi népiskola, 1 községi önálló gazdasági iskola és 1 községi iparostanonciskola szolgálja. Az iskolánkivüli népművelés előbbrevitelére helyi bizottság alakult, mely az iskolákban és az egyesületi helységekben a tantestülettel és az egyesületek vezetőségével karöltve évente kb. 60-70 ismeretterjesztő előadást tart. Ezen egyesületek: a Közművelődési Kör, a Kisbirtokos Szövetség, a Ref. Nőegylet, Munkásegylet, a Tanyai Olvasókör. A 6 évnél idősebb analfabéták száma 314, igen alacsony.
A lakosság főfoglalkozása a földművelés, az összlakosok 75 %-a, azaz 4300 lélek őstermeléssel foglalkozik. Az ipari népesség száma 661, a kereskedőké 163, a közszolgálati és szabadfolalkozásuaké 156, a közlekedési alkalmazottaké 101, a nyugdijasok és magánzóké 124, a napszámosoké 10, a házicselédeké 77. A mezőgazdasági népesség közül 855 önálló kisgazda, segitő családtagja és eltartottja 1819, mezőgazdasági cseléd és eltartottja 393, mezőgazdasági munkás és eltartottja 1225.
A község határa 15493 hold, melyből szántó 12.407, kert 119, rét 321, szőlő 189, legelő 1162, erdő 48, nádas és terméketlen terület 1240 k. hold. A birtokmegoszlás igen kedvező, amennyiben a 10-20 holdas kisbirtok az egész határ 51 %-át, 1 nagybirtok 10 %-át foglalja el. (461 kisbirtok 7822 k. hold összterület, a nagybirtok 1546 k. hold területtel). A 127 3 holdon aluli törpebirtok összterülete 232, a 192 3-10 holdasoké, 1100, a 20-500 holdig terjedőé összesen 2628 k. hold. Az O. F. B. Köröstarcsa községben házhelyet nem osztott ki, ellenben a község képviselő testülete 1920-ben, a földbirtokok jobb elosztását biztosítani kivánó törvény életbelépte után önként gondoskodott a nincstelenek házhelyhez juttatásáról és kiosztott 96 házhelyet, melyen felépült 95 ház. A megváltott és vagyonváltság földeket is beleszámítva az O. F. B. 1357 kat. hold szántót osztott ki, melyen 384 kisbirtok keletkezett.
A mezőgazdasági termékek közül a búza termelése dominál, ez a gazda főjövedelemi forrása. A buza mellett tengerit termesztenek legtöbbet (sertéshizlalásra.) Árpa, zab, csalamádé, lucerna, borsó magnak, kevés dohány, kender és dinnye termeltetnek még részint háziszükségletre, részint eladásra. A szőlő és bortermelés kb. a helyi szükségletet fedezi.
Az állattenyésztés a legelő nagyságához képest nem elég virágzó, bár két közlegelője is van a községnek. 1931-ben a szarvasmarha- 1245, ló- 1175, sertés- 3963 és juhállománya 1250.
Kereskedelme a helyi forgalomtól eltekintve a gabonakereskedelemre és kisebb mértékben a sertés és baromfikereskedelemre korlátozódik. A község és a környező kisebb szomszédos községek buza forgalmát 4 gabonakereskedő bonyolítja le. A helyi forgalmat 10 vegyes, 1 divatárú és 2-3 más szakmába vágó kereskedő látja el. Hitelintézete a Kőröstarcsai Takarékpénztár rt. alakult 1894-ben, Pénzintézeti központi tag. Érdekközösségben a Mezőberényi Gazdasági Takarékpénztár rt.-val. Üzletágai: betét, váltó leszámítolás, jelzálog, előleg értékpapírra, terményekre és aranyra. Alaptőkéje 25.000 R névre szóló 2500 drb. 10 pengős részvényekben.
Ipara erősen kisiparjellegü, a helyi szükségletek kiegyenlítésére szolgál főként. Az ipartestület tagjainak száma 106, az alkalmazott tanoncoké és segédeké 12, illetve 30. Alkalmazottat nem foglalkoztat 76 iparos. Szakma szerint: 8 asztalos, 9 ács, 6 borbély, 15 cipész, 18 csizmadia, 7 férfiszabó, 8 kerékgyártó, 11 kovács, 2 mészáros. Gyári üzem az Áramfejlesztőtelep és a Csipcs és Nagy Gőzmalom 85 lóerős géppel, 5-7 munkással.
Vasútállomása a községtől 8 km távolságra van, a Szolnok-békéscsabai főútvonalon, Köröstarcsai tanyák elnevezéssel, vagy Mezöberényben. Autóbuszösszeköttetés a MAVART révén. A Zombor-Berettyóujfalusi állami műút vezet keresztül a községen, a Kettős-Körösön pedig vashid. A község évenkint 2 kirakó és marhavásárt tart, melyek meglehetős népesek. Békéscsabára, Szolnokra és Budapestre igen sok terményt és állatot szállítanak Köröstarcsáról. Postamesterség, táviró és telefon állomás helyben van.
Csárdaszállás
Csárdaszállás 1952. évi január hó 1-vel, egyik Köröstarcsához tartozó tanyaközpontból, továbbá Mezöberény és Gyoma községek területének egy részéből alakult önálló, magyar településű kisközséggé. Területét még pontosan nem mérték fel (9537 kh?); hozzátartoznak: Tessedikzug, Félhalom, Csárdalapos, Középszállás, Keselyüsi-tanyák, Csukás és Nagylapos egy része. Északon Köröstarcsa és Gyoma, keleten Mezőberény, délen pedig Kamut és Hunya határolják. Csárdaszállás a Mezőberény-Gyomát összekötő országút és vasútvonal mentén fekszik.
A faluban ma is meglevő Szentjánosi-csárda a múlt század betyárvilágára emlékeztet s valószínű is, hogy e csárda a békési betyárok pihenője volt. A falu nevét, igen találóan, 1952-ben, Tóth Imre tanácstitkár adta.
1954-ben az egyik homokbányából embercsontok, kardok és egy máznélküli agyagedény került elő. Ez megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy Csárdaszállás már a középkorban is település lehetett. E régi falu közelebbi sorsát ez idő szerint nem ismerjük.
A falu csak az utóbbi évtizedben alakult népesebb központtá. Még ma sincs egyetlen összefüggő utcája sem. A kb. 9537 kh-at kitevő határban nagy területen szocialista gazdálkodás folyik. A mezőgazdasági dolgozók jó része a Csárdaszállási Állami Gazdaságban (2280 kh?), továbbá az Ezüstkalász (505 kh), Győzelem (358 kh) és Kossuth (803 kh) elnevezésű mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozik. A szövetkezetben dolgozó családok száma 67.
Az 1945. évi földosztás során először Zagyva István kapott földet.
A község ipara még fejletlen. 1954-ben 1 cipész, 1 asztalos, 1 bognár, 1 fodrász, 2 szabó, 1 kőműves, 1 ácsa és 1 darálómalom volt a községben. De még fejletlen a község kereskedelmi élete is. A községalakulás előtt 2 kereskedés és 2 kocsma volt magánkézben. A helybeli földmüvesszövetkezet 1951-ben létesített első boltját; 1953-ban egyesült a Mezőberényi Földművesszövetkezettel. Rendszeres piaca nincs a községnek.
A falu állatállománya 1957. március 1-i állapot szerint: szarvasmarha 708, ló 461, sertés 2562, juh 111 db. Kedvelik a halászatot és vadászatot. Tessedikzugban, a Körös partján, halásztanyát létesítettek.
A régi Csárdaszálláson már a XIX. század elején lehetett népiskola, melyet a ref. egyház tartott fenn. Jelenleg 2 áll. ált. iskola működik, az egyik bel-, a másik külterületen. A belterületen 4 tanulócsoportot (123 tanuló) 5 nevelő tanít, a nyilasi iskolában pedig 2 tanulócsoport működik 2 tanító vezetése mellett. A legutóbbi tanévben 2 iskolában 7 nevelő 6 tanulócsoportban, 5 tanteremben 160 ált. isk. tanuló oktatását végezte. Kultúrháza még nincsen a falunak, könyvtára azonban van.
A község első tanácselnöke Gaál Károly volt.
Népessége 1955. január 1-én 1343 volt. A népesség cca. 30 százaléka külterületen lakik.
Csárdaszállás a békési járásba tartozó kisközség.

MAKAI ZSIGMOND EMLÉKEZÉSE

Makai Zsigmond a falu egyik legjobb ismerője, ezért emlékezésének itt a helye. Zsiga bácsi évtizedeken át aktív szerepet töltött be a település közéletében, tsz-elnökként és vb-titkárként szolgálta a népet. Egyéni hangú memoárját rövidítve közöljük, itt-ott nem javítva még a szóismétléseket sem, hiszen célunk éppen az, hogy hűen adjuk vissza a historizáló stílust. Ez nem a hivatalos történelem, hanem a személyesen megélte, tele fanyar humorral, legendával, élettapasztalattal, vagyis nagyon emberi.
Nem hiszem, hogy ebben a körülfaragott kis országban lenne olyan kis település, amelyiknek ne volna történelmi nevezetessége. Abból kiindulva, hogy Csárdaszállás 1952. január 2-án lett önálló község, és mivel ez nem túl hosszú történelmi időszak, visszább kell menni, azokra az időkre, amikor Köröstarcsához tartozott. Nem akarok Nóé apánk bárkájával kapcsolatos ősidőkig visszanyúlni, de a Mátyás király korabeli idővel kell kezdenem. Mátyás királynak főudvarnoka volt Veér András, akinek 1460. körül, az egyik sikeres hadjárata után Mátyás a köröstarcsai előnevet és a köröstarcsai birtokot adományozta. Azt szabták meg. hogy amilyen területet napkeltétől napnyugtáig körül tud lovagolni András, annyi lesz Köröstarcsa területe.
Akkor még a Körös folyó zabolátlanul úgy folydogált, ahogyan az Isten útnak engedte. Minden laposabb területen medret vájt magának és kacskaringózva, zugokat alkotva nagy területet foglalt el. Ez sokat jelentett akkoriban, hiszen a halászat és a vadászat az egyik főfoglalkozáshoz tartozott.
Mindezeket Veér András szem előtt tartotta. Elsősorban a Körös folyó környéke érdekelte. Azonkívül gondolt egy kis szántóra is, de nem utolsósorban a nádasokra. Végeredményben a lóháton körülbaktatott terület elérte a 25000 kat. holdat. Ennek jelentős részét a folyó ágya, a hullámtér, a legelő,
a kaszáló és a nádas tették ki.
Köröstarcsa belterülete a Kettős-Körös bal partjánál alakult ki. Volt már ott akkoriban is egy kisebb település, amely később egyre terebélyesedett. A belterülettől délnyugati irányban szórványosan kisebb dombokat, halmokat lehetett találni. Ezek a halmok jelenleg többségében Csárdaszállás területén
vannak. Így például: Kúthalom, Fekete- és Köveshalom, Főhalom, Baráthalom és Temetőhalom. Ezeken a halmokon valamikor mindenütt kisebb embercsoportok éltek. Jóllehet, hogy még a tatárjárás idején húzódtak ott meg, mivel mindegyik halom nádassal és füzessel vétetett körül. Ezeken a halmokon élők a halom tövében, aljában temették el az elhalt hozzátartozókat. Ezt igazolja az, hogy ezen halmok aljánál, oldalánál a későbbi időben mindenütt emberi csontokat találhattunk.
A Körös folyó által kialakult zugok is nevet kaptak. Pl. Kallózug, Erdőzug, Földházzug, Sulymoszug, Biristyózug és Tessedikzug. Ez utóbbi Tessedik Sámuel birtoka lehetett a múlt század elején.
Az idő történelmi mércével mérve is haladt a maga útján. Köröstarcsai Veér András főudvarnoknak utódai maradtak hátra. Egyik ilyen utód Köröstarcsai Veér György, a másik pedig Köröstarcsai Veér Judit. Veér György Erdélyben, Szolnok-Doboka vármegye székhelyén, Désen építtetett református
templomot. Nevét aranybetűkkel örökítették meg az orgonaberendezés alatt. Testvére, Köröstarcsai Veér Judit Maros-Torda vármegyében, Gernyeszegen építtetett református templomot az 1711-17 közötti időben. Az ő nevét is aranybetűkkel vésték a templom belső falára. Férje, Gróf Teleki Mihály 1711-ben, a felesége pedig 1717-ben halt meg. Mindketten Gernyeszegen, a Teleki kastély parkjában, az ősi családi sírboltban nyugszanak. A századforduló elején Köröstarcsán Veér Andrásról utcát neveztek el. Ez az utcanév megmaradt 1945 után is. Most is látható a fürdő mellett, a Rákóczi utca derékszögében.
A világosi fegyverletétellel véget ért az 1848-as szabadságharc. Haynau táborszernagy szinte kedve szerint kitombolta magát. Később következett a kiegyezés. Akkor Ferenc József, Magyarország királya és Ausztria császára megígérte, hogy nem háborúzik a magyarokkal. Jött a nyugodtabb, békés időszak. Kezdett kialakulni a magánkapitalizmus. A földet adták-vették, örökölték. Ám Köröstarcsa nyugati és délnyugati határrészen jelentős nádas, szinte vadonterület maradt. Mintha annak nem is lett volna gazdája. Ezzel egyidőben kialakult az alföldi betyárvilág is. Hasonlóan, mint a Dunántúlon. Ott Bogár Imre, Angyal Bandi és Harambasa bandája "uralkodott". Itt Rózsa Sándorék feneklettek meg. A betyároknak vagy szegénylegényeknek, kedvező feltételt biztosított a jelenlegi Felsőföld és az Állami Gazdaság területe, mivel hatalmas nádas burjánzott. Egy nagyforgalmú vendégfogadó is épült itt, az országút mellett. Ebben a vendégfogadóban nagyon sok nagypénzű "lócsiszár" (lókupec) is megfordult, mivel útba esett a Szegedről Szolnokra vagy Debrecenbe menőknek. Úgyszintén azoknak is, akik arról jöttek erre a vidékre. A csárda (vendégfogadó) tulajdonosa, Szent János egykettőre belátta, hogy sokkal előnyösebb rá nézve, ha a betyárokkal barátságra lép. Így aztán ahhoz is hozzájárult, hogy a csárda nagykéménye alá alagutat építsenek, mely a pincehelyiségen keresztül elvezetett a kb. 800 méter távolság-
ra lévő Fekete- és Köveshalom dombjáig. Onnan pedig a nádas dzsungelébe, ahonnan biztonságosan mehettek a Kondorosi Csárdáig.
Rózsa Sándorék gyakran jó fogást csináltak, amikor a nagypénzű kupecek javában aludtak a vendégfogadóban. Rajtuk ütve megkönnyítették a pénztárcáikat. Persze néha az is előfordult, hogy összecsaptak a pandúrokkal. Ennek nyomait - vérnyomokat - 65-70 évvel ezelőtt még láthattuk az épület
belső falain nagy karbantartás alkalmával.
Ez a csárda, amit az itteniek egyszerűen Szentjánosi csárdának hívtak, a környékbeli legényeknek is szórakozóhelyként szolgált. Évente 2-3 alkalommal az én nagyapám is megfordult itt a két legénytestvérével 1875-1885. közötti időben. Akkoriban minden valamirevaló legény rézfokost hordott magával. A fokos akkor sem maradhatott el, amikor a csárdába mentek. Sőt az számított élethű mulatásnak, amikor azt a nótát zengték, hogy "A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja." Elvétve aztán az is előfordult, hogy a legények között nézeteltérés történt. Olyankor mindig a rézfokos szolgáltatott
igazságot.
Az köztudott, hogy a karhatalom mindig a mindenkori uralkodóosztály érdekeit védte. A vármegyeházán már megsokallták Rózsa Sándorék garázdálkodását. Az idevezényelt Rádai Gedeon pandúrtiszthelyettes mesterien irányította pandúrjait, sikerült nekik Rózsa Sándort elfogni. Így aztán Rózsa Sándor a szegedi Csillagbörtönbe került, majd onnan Erdélybe, Szamosújvárra vitték, ahol a földalatti kazamatába zárva megbetegedett, majd meg is halt.
Néhány év elteltével a csárda tulajdonosa is elhunyt. Annak utána a hírneves csárda a köröstarcsai Református Egyház tulajdonába került. Valószínű, hogy az örökösök adták el. Az egyház átalakítást végzett rajta és a közelében építtetett egy tantermet, ahová az egész környék tanköteles gyermekei
mehettek iskolába, az első osztálytól a hatodikig egy tanterembe. Az iskolakezdés évét pontosan nem tudom, de az biztos, hogy 1897-ben az első osztályt az édesanyám is ott kezdte. Szentandrási Pál tanította.
Köröstarcsa lakosai eléggé megfeneklettek a Kettős-Körös tövében. A község képviselőtestülete rádöbbent, hogy a fiatalabb Mezőberény gazdasági vonatkozásban, különösen az állattenyésztés területén nagyon megelőzte. Mezöberény már szép apaállatokkal rendelkezett, úgymint mén, bika és kan.
Végeredményben a két község vezetői megbeszélést folytattak és megállapodtak, hogy Mezöberény elad Köröstarcsának egy szép tenyészbikát és egy jóképű csődört. Ezért a két apaállatért Köröstarcsa földterületet adott, mégpedig a Hármas-Körös torkolatától számítva kb. 3 km szélességben, déli
irányban a szarvasi országútig. Összesen 4000 kat. holdat tett ki a földterület. Ez a terület nagyon kiesik a község központjától, nagyobb része vízjárta terület, legelő, kaszáló és nádas. Mezőberénynek ez kapóra jött, mert az Ausztriából betelepített sváboknak föld kellett.
Megalakult a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő Társulat és megkezdődött a rakoncátlan Körös folyó mederbe terelése. Ezt követte 1893-ban a tagosítás. A tagosítással egyidőben folyt a magántulajdon szentségét és sérthetetlenségét dokumentáló birtokívek kiállítása és a színes birtokvázlatok elkészítése.
A munkafolyamat rendkívül aprólékos és precíz munkát kívánt. Egy adott dűlő hosszán 2-3 helyről is kellett talajmintát venni, hogy a pontos aranykorona értékét megállapítsák. Ezt a munkafolyamatot az országnak ezen a részén 1913-ban fejezték be. A külterületet határrészekre osztották. Két-három
dűlő összevontan megkapta a legjobban testhezálló nevet.
A Szentjánosi csárda környéke mind a csárdához igazodott. Ez a kis határrész a Csárdatanya nevet kapta. A közelében Csárdazug, Csárdaalj, Csárdanyomás, Csárdalapos nevek merültek fel. Köröstarcsáról kifelé jövetben kb. 8 km hosszan egészen a Szentjánosi csárdáig a Csárdaút név terjedt el.
1901-ben Köröstarcsa nagyközségi rangot kapott. Nemhiába gúnyolták a tarcsaiakat halkörmölőknek, a községi körbélyegző közepén is két halat fedezhettünk fel. A szöveges rész pedig úgy szólt, hogy "Köröstarcsa Nagyközség Elöljárósága". Teltek-múltak az évek. Szentandrási Pál tanító kiöregedett. Dús Gergely váltotta fel, aki az első világháború végéig tanított. Öt Szentandrási Elek tanító követte, aki itt tanított 1924-ig.
Közben kitört az első világháború. 1914 nyarán, mivel Bosznia fővárosában, Sarajevóban meggyilkolták a trónörökös párt, Ferenc Ferdinándot és feleségét, Hohenburg Zsófiát, Magyarorszgá hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette a véres küzdelem. Az aratás kellős közepén vonultak be a fiatal munkabíró férfiak. Szinte sorjában, egyik ország a másik után kapcsolódott
a világháborúba.
Ferenc József, Magyarország királya és Ausztria császára 1916-ban meghalt. Utána 2 évig IV. Károly uralkodott. Katonáink Galíciában, Szerbiában és Olaszországban harcoltak. Az tagadhatatlan, hogy bizony már unták a háborút. 1918-ban bekövetkezett az őszirózsás forradalom, melynek bevezető-
jeként Károly királyt lemondatták, gróf Tisza István miniszterelnököt agyonlőtték, gróf Károlyi Mihályt kikiáltották köztáérsasági elnöknek. Aki első ténykedéseként pedig minden frontszakaszról hazarendelte a harcoló katonákat. Károlyi földéhes parasztoknak földet osztott eladósodott birtokából. A frontokról özönlöttek hazafelé a magyar katonák. Utánuk jöttek ám az ellenségnek számító katonák is, szinte puskalövés nélkül.
Az átmeneti időszak nem sokáig tartott, mert 1919. március 21-én az oroszok mintájára Magyarországon is kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ezt a változást úgy fogadták a környező országok, hogy katonáikkal szinte minden oldalról támadást intéztek a fiatal Tanácsköztársaság ellen. A hazatérő
magyar katonák egy része beállt a Magyar Vöröshadseregbe. A hadseregnek a létszámát úgy is növelték, hogy helyenként végzős diákokat, tanítóképzősöket kényszerítettek vöröskatonáknak. A civilek sok esetben azt sem tudták, hogy mi van. Dobszó útján kihirdették, hogy mindenki köteles piros zászlót vagy piros kendőt zászlórúdra tűzni, és azt jól látható helyen, padlástér végénél elhelyezni. Ezzel is kifejezni a Vörös Hadsereg iránti együttérzést.
Néhány nap elteltével jöttek a román katonák. Amikor közeledtek Mezöberény felől, újabb dobszó hangzott el, mely szerint azonnal el kell tüntetni a vöröszászlót és minden vörös ruhadarabot, mert ahol a román katonák olyat látnak, az egész családot kiirtják. Helyébe most már fehér zászlót és fehér kendőt kell a zászlórúdra tenni.
A magyar vöröskatonák ezen a részen is szorult helyzetbe kerültek. Szinte szétzilált állapotban menekültek Gyoma irányába. Szórványosan, több helyen lemaradozott és megbújt 2-3 katona. A Csárdatanya település egyik házánál is megbújtak hárman. Szerencsétlenségükre a román katonák rájuk
találtak. Embertelenül megkínozták őket és utána mindhármójukat agyonlőtték. A románok innen lőttek Gyomára a menekülő vöröskatonák után. Rettentően felbőszített őket, hogy a vörös tüzérség viszonozta onnan a tüzelésüket.
Az agyonlőtt 3 vöröskatonát Szűcs János bácsi temette el a kivégzés színhelyén.
A Tanácsköztársaság bukása után vitéz Nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy lett az ország kormányzója, aki Gizi nevű szürke lován előbb Szegedre, majd Budapestre lovagolt. Ezzel megkezdődött egy másféle időszak, amelyben mindig a felszínen tartották, hogy a Trianon palotában Magyarországra kényszerített békeszerződés igazságtalan. Magyarországot Apponyi Albert gróf képviselte, akinek tiltakozását egyáltalán nem vették figyelembe. Magyarország jelentős részét felosztották az antant hatalmak között. Odalett az ország kétharmada. A 63 vármegyéből mindössze 19 maradt.
Ausztria, az Osztrák-Magyar Monarchia szerves része volt, részt kapott Magyarország testéből. Végeredményben a meggyilkolt trónörököspár nem magyar, hanem osztrák volt, miattuk tört ki a világháború. Trianonban Magyarország bűnösként szerepelt, mivel innen indult az első hadüzenet. De
evezzünk át békésebb vizekre!
A Szentjánosi csárda átalakítottan továbbra is lakásul szolgált a mindenkori tanítónak. Szentandrási Elek tanító 1924-ben bekerült Köröstarcsára, helyette Kiss Imre tanító jött ide, aki itt kezdte tanítói pályafutását. Neki is a Szentjánosi csárda szolgált lakás céljára.
1923-tól én is idejártam iskolába. Amikor egyik alkalommal a tanítói lakáson nagyobb karbantartási munkát végeztek, a tanító úr akkor mutatta meg a levakart malter és meszelés alatt az imitt-amott látható vérnyomokat, amelyek valószínű, hogy Rózsa Sándorék és a pandúrok között bekövetkezett ütközetből származtak. Akkoriban még akadt maradványa a pince nyugati oldalánál kivezető alagútnak is. Ugyancsak nyomokban látszott a jelenleg 4-es vasúti őrház iránti Fekete- és Köveshalom alatti alagút is.
Az itteni tanítóknak a református egyház munkabér kiegészítéseként földhasználatot biztosított a Kuthalom határrészen. Ott látható jelenleg is a határrésznek nevet adó domb, melynek aljában akkoriban, mikor az elemibe jártunk, sok emberi koponyadarabot és csontdarabot láthattunk. Mint iskolások többször megfordultunk a tanító úr által hasznosított területen. Egy idő után a múlt század vége felé létesített tanterem kezdett kicsinek bizonyulni, így aztán állami beruházásból épült egy tanítólakással egybekötött másik iskola is, a már meglévőnek közvetlen szomszédságában. Ebben az iskolában, amely Református Állami, Elemi Népiskola néven szerepelt, 1927-ben kezdődött a tanítás. Ebben az évben én is itt fejeztem be az elemi iskola hatodik osztályát. Itt az első tanító Nagy László volt, akit 54 éves korában, Nagykőrösről helyeztek ide. Ő Csárdaszálláson tanított nyugdíjba meneteléig, vagyis 1935-ig. Utána a köröstarcsai lelkipásztornak a veje lett tanító, aki mellesleg szintén lelkipásztorkodott. Ezért a továbbiakban nem az itteni tanítónak kellett vasárnaponként istentisztelet alkalmával prédikálni. Odáig a feladat a mindenkori tanítóra hárult. Az új tanítót és lelkipásztort Szabó Zoltánnak hívták.
Ennek utána a Csárdatanyán kezdett némi kulturális mozgalom beindulni. Szabó Zoltán tiszteletes úr szervezte a műsoros előadásokat. Szereplőket toboroztak, a játékba esetenként fiatal nősök feleségestől együtt bekapcsolódtak. Mint nőtlen legényke rajtam sem fogott ki, hogy 3 km távolságról bejárjak szerepet tanulni és gyakorolni. Nagy sikert arattunk 1936-ban a Noszty fiú esete Tóth Marival című színdarab előadásával. Ezt közkívánatra Köröstarcsán is eljátszottuk.
1926-ban beindult a leventemozgalom. Ez katonai elökiképzésnek számított, melyen hetenként egyszer, a vasárnapi délelőttökön köteles volt minden 13-21 év közötti fiatalember részt venni. A leventeoktatónk Kiss Imre tanító úr volt, aki katonásan ellátta ezt a feladatot mindaddig, amíg a leventeintézmény meg nem szűnt. A leventeköteleseket 3 korcsoportba osztották. Az első csoportba a 13, 14, 15, a másodikba a 16, 17, 18, a harmadikba pedig a 19, 20, 21 éveseket. 1927. év őszén én is leventeköteles lettem. Után 3 év elteltétől segédoktató voltam mindaddig, amíg leventeköteles korba tartoztam. Eleinte az első korcsoportot neveltem és okítottam, majd később a másodikat.
1933. év után a leventéseket arra kötelezték, hogy istentiszteleten részt vegyenek, így aztán minden vasárnap de. 1/2 9 órától 10 óráig istentisztelet, 10 órától 12 óráig pedig leventefoglalkozás következett. Később a harmadik korcsoportba tartozók tűzoltóoktatásra is jártak, amelyet havonta egyszer Köröstarcsán tartottak.
Elmúltam 24 éves, amikor 1939. február 1-én behívtak katonának a M. kir. 2. gépkocsizó dandár tüzérosztályához, ahol távbeszélő, rádiós és gk. vezetői kiképzést kaptam. Csapattestünk később a 2 pc. hadosztály kötelékébe tartozott. Állomáshelyeink: Kassa, Munkács, Szilágysomlyó, majd legutóbb
Nagykőrösön. Az 1939. február 1-től, 1945. július 7-ig eltelt időközben csaknem 5 évet katonáskodtam. Tartalékosként háromszor kaptam "SAS" behívót. Csapatunk, mint gyorsanmozgó alakulat mindenkor az elsők között vett részt, úgy az elszakított területek visszafoglalása, mint a háború időszakában. Mint katona 7 ország jelentős területén megfordultam. 1945. július 7-én épen, egészségesen hazakerültem. Utána 2 nap elteltével bekapcsolódtam az aratási munkába és 2 hétig húztam a kaszát. Ezen nagyon sokan csodálkoztak, hiszen akik akkoriban jöttek haza fogságból, mind legyöngült. Általában csak olyan ételeket ehettek, mint amilyet a kisbabáknak szoktak adni. Igen ám, de ezek az emberek napkeletről jöttek haza, én meg a vadnyugatról, amely nekem ha nem is "Amerika", de amerikai fogság volt.
Arról az időszakról, amíg katonáskodtam, nincs tudomásom jelentősebb eseményekről a Csárdatanyával kapcsolatosan. Azt tudom, hogy a felszabadító (ideiglenesen megszálló) szovjet csapatok Mezöberény felől jöttek és harc nélkül haladtak át ezen a részen. Esetenként itt-ott egy-egy lemaradt, elbújni próbálkozó magyar katonát lepuffantottak. A felszabadulás után a Szabó Zoltán tiszteletes úr is elvadult innen és végeredményben Debrecenben kötött ki. Ott mint tanár tevékenykedett. Itt már nem volt szükség tovább lelkipásztorra, hiszen a fejlettebb, magasabbrendű politika mindent pótolt a fejlődőképes emberek öntudatában. Az, hogy most 46 évvel később ismét szükség van a vallásra, a papokra stb. ez azt jelenti, hogy most is a Lenin elvtárs tanítását alkalmazzuk olyanformán, hogy "egy lépést előre, kettőt hátra". Mindenesetre azt nehéz megszokni, hogy gyakran átesünk a lónak a másik oldalára. No, de ne politizáljunk sokat, mert majd megárt. A politikát hagyjuk meg a politikusoknak.
Véget ért a második világháború. Sajnos Magyarország megint a vesztesek oldalára került. Visszaállították az 1938-as határokat, tehát kárbaveszett a területek visszacsatolásával kapcsolatos fáradozásunk. Persze egy kis kivétel mégis történt, mert Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. Igaz, hogy az ott élők "azt kérték". Ejnye-bejnye, Sztálin apánk! Ez jó sakkhúzásnak bizonyult.
Nálunk megkezdődött az újjáépítés. Bőven akadt munka. Hogy ez gyorsabban menjen, azokat a parasztokat, akiknek a földterület nagysága meghaladta a 25 hat. holdat vagy az összaranykorona értéke elérte a 350 aranykoronát, mezőgazdasági fejlesztési adó fizetésére kötelezték.
A kisgazdapárt nagyon nyugat felé kacsingatott. Ezért ki kellett ragadni a kezéből azt a kis vezető funkciót is, amivel rendelkezett, és át kellett adni az MKP kezébe. Hogy aztán jobban ment a vezetés, az irányítás, azt nagyban segítette az ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatok jelenléte. Hatalmas
jótevőnk sokszor a hónunk alá nyúlt és átsegített bennünket a különböző akadályokon.
Megalakultak a tanácsok. Egyben kialakult a parasztság rétegeződése. Fejlődtünk, tanultunk, hiszen olyanokat hallottunk, amilyet annak előtte sohasem. Pl. szegényparaszt,kisparaszt, középparaszt és kulák. Nem hittük, hogy olyan sok a "gonosz" kulák, akik állandóan csak szabotálnak. Amilyük van, azt eldugják és veszélyeztetik a közellátást. Végeredményben minden bajért és problémáért a kulákokat okolták. Ezért azokat ostorozni és ütni kellett. Ha a szükség úgy kívánta, fizikailag is likvidálták őket. (Pl. Köröstarcsán Molnár Sándort.) A kulákok aztán fizették a mezőgazdasági fejlesztési járulékot. Az adójuk sohasem tekintették kiegyenlítettnek. Hiába fizették ki azt az összeget, amit előírtak, a következő héten már megint fizethettek. Aláírták a sok ipari növényre a termelési szerződést, melyeket néha emeletrávetésként kellett volna elvetni, hogy mindnek jusson földterület. Aláírták a Tervkölcsönt, majd a Békekölcsönöket, azt a tiszteletet is megadták nekik, hogy Békekölcsön jegyzését a tanácsházánál tehessék meg. Aki aztán ott egy kicsit vonakodott, mert egyáltalán nem tudta kifizetni, a tanácselnök
elvtárs népnevelő munkával jobb belátásra bírta. Az erre a célra berendezett irodában rendszeresítettek egy fürdőkádat, s hogy a kuláknak felfrissüljön az agya, a fejét kétszer-háromszor a víz alá merítették. Hogy a kuláknak különösebb bántódása ne legyen, arra vigyázott a rend derék őre.
Régi szólás-mondás az, hogy akinek Krisztus a barátja, az nem kárhozik el. Itt az is bebizonyosodott, hogy az sem kárhozik el, akinek a Sátán a barátja. Ugyanis néhány olyan nagygazda kimaradt vagy lekerült a kuláklistáról, aki valamilyen formában a tűz körül sütkérezett. Ezek helyett aztán oda kellett
illeszteni másvalakit. így történt aztán, hogy a kulákok nyilvántartásba vétele után egy év elteltével a 280 aranykorona tisztajövedelmü földterületével az apám is a kulákok közé keveredett. Utána egy-kettőre megszabadították a tehenétől és a hízónak való sertéseitől. Aláírta a sok ipari növényre a termelési szerződést és fürösztés közbeiktatásával a Békekölcsönöket. Amikor már nála nem volt mit zálogolni, sor került rám és az öcsémre. Már mindkettőnk tehene elvándorolt tőlünk, a hízóinkat vették szemügyre, aztán a padláson lévő kukoricát.
Ismert, hogy Csárdaszállás 1952. január 2-ával lett önálló tanácsú község. Akkor már készen állott a tanácsháza, a Kossuth utcában egy szolgálati lakás és egy fúrott kút, amely 380 méterről kapta a kissé jódos, de megfelelő, ivásra alkalmas vizet. Az Arany János úti iskolát (nevelői lakással egybekötve) 1957-58-ban húzták fel. A meglévő tantermeket korszerűsítették. A 2 helyiségből álló postahivatal és a tűzoltószertár (klubteremmel és irodával) szintén 1958-ban épült. Állatorvosi rendelő, vágóhíd, mázsaház, a főúttól a tanácsházáig járda, kerítés - bővült a lista. Csárdaszállás 1960. januárjában
termelőszövetkezeti címet kapott. Ennek köszönhetően a község egész területén rendezést hajtottak végre. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a községrendezési bizottság elnökévé választottak. A vb elnökének kellett volna ezt a szerepet betöltenie, de ő kórházba került. A községrendezés során azon igyekeztem, hogy a belterülettől délre a 46-os főút és a vasút közötti részen zártkert alakuljon ki, amelyet korábban házhelyek céljára parcelláztak fel. Ám az Építésügyi Minisztérium nem hagyta jóvá, hogy az a
rész beépüljön. Tető alá került és berendeztük a kultúrházat, elkezdődött a falu villamosítása. Utóbbi elég nehezen indult. Az általam vezetett küldöttség addig járta a minisztériumokat és az Országos Tervhivatalt, hogy eredményt értünk el. Kitűztük és elneveztük az utcákat, az anyagiakhoz mérten
járdásítottunk és vízelvezető árkokat ástunk. A sporttelep korszerű székházat kapott, amelyben öltözőket, anyagraktárát, irodát, klubhelyiséget alakítottunk ki. A Petőfi utca bejáratánál liget szépítette a környezetet, ülőpadokkal, virágágyakkal, rózsaültetvényekkel, kerítéssel. Az óvoda telkének végében a gyermekjátszótér hintával gazdagodott, az Arany János úti iskola politechnikai műhellyel. A községfejlesztési alapból fogfúrógépet és teljes fogászati felszerelést vásároltunk, amivel a lakosság nagyon egyetértett. A 46-os főúthoz csatlakoztatva bekötőút épült a tanácsházáig, a Petőfi utca elején
hatósági húsbolt. Elég sok vitatkozás és hadakozás után sikerült eljutni odáig, hogy az ÁFÉSZ új vegyesboltot és étteremmel ellátott italboltot nyitott.
A tanácsháza két irodával bővült, az orvosi rendelő váróval és gyermekrendelővel gyarapodott. 1971-ben új kutat fúrattunk, vezetékes vízhálózatot kapott a község népe. Ahol szükségesnek mutatkozott, közkifolyókat létesítettünk. A tanácsházánál a régi kályhákat olajkályhára cseréltük, gázcseretelepet létesítettünk. Folytattuk a járdásítást, a forgalmasabb utcákon az egysoros betonlapokat kétsorosra egészítettük ki, tartalékalapot képeztünk a halottasházhoz.
Nyugdíjba vonulásom után a tsz átvette a tanácsházát, a postát, az állatorvosi rendelőt és a tűzoltószertárat. Helyettük másik tanácsházát, másik orvosi rendelőt, másik postahivatalt, takarékszövetkezeti helyiséget adtak át. A termelőszövetkezet állami beruházásból bekötőutat húzott a Győzelem és az Ezüstkalász központjáig. így lehettek a belterületi utak szilárd burkolatúak,
pormentesek. A tsz-tagok jelentős társadalmi munkát végeztek. A járdalapokból épített járdákat felszedték, helyettük újak kerültek. Eladták a sportszékházat, a vágóhidat, az agrólakást. A lakásokat immár gázzal fűtötték, napköziotthonos óvoda nőtt ki a földből.
Azóta nagyot változott a világ, a tanács szerepét a polgármesteri hivatal vette át. Idő kell hozzá, hogy az új vezetők belejöjjenek a munkába. A közrend, a közbiztonság területén sok tennivaló lenne, a bűnözők száma egyre szaporodik. Indokolt volna fellépni ellenük.
SAJTÓTÖRTÉNET
Csárdaszállást sokáig, talán még ma is, tsz-faluként tartották, tartják számon, amely időszak leginkább Schupkégel Sándor elnök nevével forrott egybe. Sajtótörténetünk ezt az időszakot szemlézi; országos lapok riportjaiból kaphatunk képet arról, miként formálódott itt az élet évtizedeken át. A fejezet nem születhetett volna meg özvegy Schupkégel Sándorné segítsége nélkül, aki hosszú évekig figyelte és gyűjtötte a faluról szóló híradásokat. Köszönet érte.
Vasárnap reggel
Most visszagondolok egy csöndes, téli beszélgetésre pár hónappal ezelőtt, abban a tenyérnyi faluban, ott Mezöberény alatt, amikor egész idő alatt egyszer, csak egyetlen egyszer csapott magasra az indulat beszélgető partneremben, a nyugdíjas iskolaigazgatóban. Arról beszélgettünk, hogy néhány éve még úgy volt: megszüntetik a falujukat, beolvasztván a szomszédos nagyközségbe, de a nép nem hagyta, valami megható és egyben felemelő szívóssággal küzdött a fennmaradásért, ami némi meglepetést is okozott
közigazgatási körökben, hiszen ez a település - Csárdaszállás - mindössze 23 éves múltra tekinthet vissza, szétszórt kis tanyák világa volt ez, s azóta állt össze csupa új házból-portából a mostani betonjárdás, köves utas, villanyfényes, mintegy 700 lakosú egésszé. Nem kis büszkeséggel írom le: hasonló nívójú emberi környezetet annak idején a gazdag és büszke Hollandiában láttam, apoldereken, a tengertől elhódított területeket nevezik így. Bizonyos értelemben valami hasonló történt itt is: elhódították a pusztai moccanatlan elmaradottságtengertől mindazt, amire csak lehetőséget adtak a megjavult
körülmények és azt akarják, hogy nevében is fennmaradjon küzdelmük konkrét színtere. Igen, ennél a pontnál csattant fel a nyugdíjas iskolaigazgató, aki negyedszázad óta valamennyi közösségi megmodzuláshoz ereje javát adta-adja hozzá: "Micsoda? Hogy nekem ne legyen jogom csárdaszállásinak
nevezni magam? Ki meri ezt nekem előírni?!" Még most is az indulat fűti a szavait, amikor már eldőlt az ügy: Csárdaszállás él és megmarad. Hallat magáról. Mint íme, most is: a TOT-tájékoztató legutóbbi számának Dokumentum-rovatában a kiváló szövetkezet címet elért közös gazdaságok között - az
országban csak 44 téesz bizonyult méltónak erre tavalyi eredménye alapján - ott találom a csárdaszállási Petőfi nevét. Állítom: enélkül a szövetkezet nélkül ma nem tartana ott, ahol tart a falu se, mi több: a neve is beleveszett volna már a felejtés tengerébe. Nem akarom a kedves olvasót most azzal fárasztani, hogy elősoroljam azokat a gazdasági mutatókat, amelyek ezt a kitüntetést - már nem is előszörre - megalapozták. Hozamaik a növénytermesztésben és állattenyésztésben jobbak, mint az országos átlag, ugyanez mondható el a jövedelmezőségre, ami a munka hatékonyságának fő mutatója. Rizstermelésben - nemzetközi összehasonlításban is - kiváltképp nagyszerű, amit produkáltak: Szarvasról tanulni járnak hozzájuk a főiskola diákjai. Földjeik végében ha megáll az idegen, csak gyönyörködni tud. Irodájukban - még téli emlékem ez is - időbe telik, míg a sorjázó okleveleket végigolvassa, s megnézi a serlegeket, érmeket. Ami pedig számomra különösen megkapó: él az a fajta jogfolytonosság, amit ma már egyre több ilyen helyen hiába is keresnék: a fiak apáik nyomdokába lépnek. A volt főagronómus fia most főágazatvezető ugyanitt, állattenyésztő a szövetkezet elnökének gyereke is, akik most tanulnak, azok közül is számosan ide készülnek vissza: a közös gazdaság, mivel eredményesen és jó hangulatban tudnak együtt dolgozni, összetartja a különböző generációkat, céljaiban is hasonlítanak egymásra. Mindennek nagyon is sok köze van ahhoz, hogy egy falu fennmaradjon, nem árt azonban azt is szemrevételezni, hogy a gyakorlati községpolitikában milyen részt vállal a termelőszövetkezet. Nagyon sokat. Amikor még arról volt szó, hogy a falut a nagyobbik szomszéd külterületévé minősítik, felsőbb helyen elhatározták: le kell bontani a régi, düledező postaépületet, megteszi majd helyette néhány sor levélszekrény is, mint az a tanyavilágban szokásos. De akik ezt a döntést hozták, nem tudták vagy időközben elfelejtették, mire képes egy falu, ha élni akar. Megcsinálták az új postaházat összefogva, amihez persze a téesz adta a legtöbbet. Ugyanez játszódott le az út- és járdaépítéseknél. A kétkezi munka mellett mindegyik porta ötszáz forintot adott. A nyugdíjasoktól nem kértek, adtak kérés nélkül 200-300 forintokat.
Azonkívül a szövetkezet üzemelteti a kultúrházat. Fodrásztanulókat taníttat - téeszösztöndíjjal, akik majd idejönnek vissza. Aki pedig építkezik, megint csak a közös gazdasághoz fordul, meg is kap minden segítséget pénzben, fuvarban. Ennek köszönhető, hogy évről évre épülnek új házak, jól mondta, aki mondta: ott a világ közepe, ahol az embernek az otthona van, legyen az akár a térkép szélén. A TOT közlönyében a Csárdaszállás kitüntetését hírül adó néhány szó, most mindezt újból végiggondoltatja velem. Egy időre - gondolatban legalább - megint ott vagyok szemközt a szövetkezet elnökével
- Schupkégel Sándorral -, odakint telet játszik az ég színe meg a Napé, ahhoz képest, hogy az életben először látom, s talán utoljára is, csodálatosan megértjük egymást, mondhatnám félszavakból, s úgy, mintha a csönd is nekünk szolgálna. Azt se mondom - hogy jövök én ahhoz - csak gondolom: így
kell ezt csinálni!
Kovács Imre
Népszava, 1978. november 8.

Kicsi falu Csárdaszállás. Alig 500 lelkes. Egy kis világ. Ezeken az oldalakon szeretnénk egy kis ízelítőt adni életünkről, környezetünkről, néhány képpel, impresszióval megfűszerezve. Nem csak azt szeretnénk láttatni, hogy milyennek látjuk magunkat, értékeinket és értéktelenségeinket, hogyan látnak minket kívülről az ide látogatók, hanem azt is, hogy innen milyen a nagy világ, hogyan néz ki, ha kitekintünk az ablakon. Mindezt szigorúan politikamentesen tesszük, nem mellőzve a kitérőket és a következetlenséget, és megpróbálunk bevallottan abszolút szubjektívek maradni, de csak annyira, hogy humánusaknak tűnjünk és humánusak is maradjunk. Azt, hogy milyenek vagyunk, csak az tudja elmondani, aki járt már nálunk. Ezért aki Békéscsabán jár, van egy kis szabadideje, látogasson meg minket, és érezze jól magát nálunk. Ehhez próbálunk tippeket adni az elkövetkező oldalakon.

Csárdaszállás Békés megyében található kisközség. Kicsinyke mérete és viszonylag kevés lakója ellenére, könnyű megközelíteni, a térképen látható módon.   A falu mellett vezet el a 46-os számú főközlekedési útvonal, valamint a Békéscsaba-Budapest vasúti fővonal. Vasútállomásunkon a személyvonatok minden esetben, a gyorsvonatok pedig naponta kétszer állnak meg.  Csárdaszállás, mint község 1952. január 1.-je óta önálló közigazgatási értelemben, a közeli Köröstarcsa tanyáiból alakult ki. Ez a terület viszont kedvező fekvésénél fogva igen régen lakott. A Körös folyó zabolátlan ágai szabdalták hajdan ezt a tájat, és a meanderek között jól védhető halmok, szigetek emelkedtek, amelynek előnyeit ismerve már az őskori ember megtelepedett itt. Lakta a rézkor, majd a bronzkor embere. Szkíták, szarmaták, avarok lakóhelye volt, amelyet a környéken feltárt sírok és településmaradványok is bizonyítanak. A falu közigazgatási területén aranyleleteket tartalmazó szkíta sírok is feltárásra kerültek a múltban. A legutóbbi feltárás 1999 - 2000-ben volt, amikor egy körülbelül 1700 éves szarmata temető feltárására került sor a falu határában, amely leleteinek mentését a falu regionális vezetékes ivóvízzel való ellátása közbeni ároknyitás tett szükségessé. A falu legszebb természeti értéke, a községtől  7 km-re található Hármas-Körös folyó és annak ártere, valamint holtágai és az amellett található üdülőfalu. Ez a terület az 1998. januárjában alakult új Körös-Maros Nemzeti Parkunk részét képezi. Aktív horgászélet folyik itt, ezek a horgászvizek országos hírűek. A természetjáró ember előtt nem ismeretlen ez a táj, nagyon sokféle és ritka madár fészkelő- és élőhelye. Megfordul nálunk a kanalas gém, több kócsagféle, gólya és a daru sem ritka vendég az utóbbi években.